Az elmúlt hetekben a blogra felkerült, egy sajnálatos véget ért történet.Fontos hozzátennünk, hogy sok egészségügyis boldog párkapcsolatban él mind civil, mind szakmabeli társakkal. Felsorolunk tíz érvet, hogy miért gyakoribbak a szakmabeliek közötti párkapcsolatok.

1. Megérti, ha fáradt, nyűgös, szomorú vagy, szavak nélkül is. Azokat a napokat az életünkben, amikor semmi energiánk sincsen beszélni arról, amit aznap átéltünk, láttunk. Amikor még az agyunk az elmúlt napon pörög, és bizony emésztgetjük az eseményeket.
2. Nem kell magyaráznod, hogy bizonyos helyzetek miért nehezek vagy idegesítőek számodra vagy miért viselnek meg. Tudja, hogy milyen érzés, amikor elveszíted egy beteged. Ilyenkor csak megölel és csendben melletted áll… hiszen átérzi a benned dúló fájdalmat.
3. Türelemmel és átérzéssel hallgatja végig mondanivalódat a nap végén és hagyja, hogy csak beszélj… Nem kell elmagyaráznod semmit.
4. Együtt érez veled, amikor éjszakázni mész, vagy amikor beteg állapota azt kívánja meg, hogy tovább bent kell maradnod.
5. Tudja, hogy milyen, ha egy hosszú éjszaka után reggel 10-kor sörözni mész a kollégáiddal, hogy leeresszétek a gőzt és megbeszéljétek a napi eseményeket.
6. Elfogadja, hogy sokszor munkából munkába mész, és azt, hogy egészségügyisként heti 100 órát kell dolgoznod, hogy megélj. Azt is értékeli, amikor 2 munka között van 30 perced pihenni.
7. Tudja, ez hivatás és nem csak egy munka, hogy miért vagy bent ünnepekkor és hétvégén is.
8. Tudja nagyon jól, hogy miért nem veszed fel a telefont… úgyis visszahívod, hogy elmeséld mi történt.
9. Nem féltékeny arra, hogy az életedben van egy másik szerelem, hiszen neki is a hivatása a másik szerelme
10. Megéli veled azt, ha megmentettél egy emberéletet, hiszen Ő is tudja mennyire jó érzés is ez. Nem néz rád furcsán, ha egy ilyen esemény után táncolsz a kórház folyosóján és boldog vagy.

+1.  Nem utolsósorban könnyebben átvészeli veled, amikor beteg vagy, sőt még infúziót is köt be neked.

Ma reggel a kávémat fogyasztva egy érdekes cikkre bukkantam a HVG internetes oldalán. Előre jelezni szeretném, hogy nem állást foglalok az ügyben, hanem csak a gondolataimat írom le ezzel kapcsolatban!

Valamint mihamarabbi gyógyulást kívánok a betegnek!!!

A kiérkező mentők csak ímmel-ámmal álltak neki Margit ellátásának.Látszott rajtuk, hogy már nagyon otthon lennének, egyikük még ásítozott is”, mesélte a férj. Igaz, már a mentő kihívása sem ment simán. Amikor felhívta a mentőszolgálatot, hiába sorolta a tüneteket, azt érezte, le akarják rázni."

Sok kérdés felmerült bennem a cikket olvasván. Úgy gondolom, hogy a cikk nem eléggé objektíven tálalja a történetet… Ismét azt olvashatjuk, hogy mert az egészségügy és a mentők és az ellátás…. Szeretném megkérdezni, hogy hol a másik oldal? Ők vajon mit mondanának el az esetről? Igen én is olvastam, hogy az OMSZ nem adott még választ DE talán nem kellene megvárni azt, hogy ők mit mondanak el az esetről? Esetleg kivizsgálják az ügyet és talán akkor valós képet kaphatunk?

Ismét általánosítanak a cikkben, hogy modortalanok és „nem történt meg a rendszerváltás”. Megint azt tapasztalom, hogy lényegében csak hallanak egy történetet, ami remek alkalom, hogy ezt a romokban heverő egészségügyet még jobban szarba alázzák..

A másik, amin fennakadtam:

A mentő nem sokkal fél hat körül ért ki Sándorékhoz, 25 perccel a hívás után, pedig Gazdagréten laknak, onnan körülbelül öt kilométerre van a budaörsi mentőállomás.

Azt pedig egy „ex-mentő dolgozó” igazán tudhatná, attól hogy 5km-re van tőlünk egy mentőállomás, vagy ügyelet, nem biztos, hogy az állomáson bent van az autó. Az adott mentő lehet, hogy épp beteget ad át egy kórházban például, vagy épp egy másik beteg lát el, akár nem is a szomszédban.

Lehet, éppen a város másik feléről kell indítaniuk kocsit! Azért ér oda a kocsi 25 perc múlva, mert nincs a közelben!

Nem gondolom, hogy a cikk írója valaha is utána olvasott annak, hogy mik a stroke tünetei. Alább egy kis segítség

• beszédzavar (beszédmegértési és/vagy szóformálási nehézségek)
• féloldali végtaggyengeség, -bénulás
• hirtelen kialakult/progrediáló zavartság/eszméletlenség
• fejfájás, ha hirtelen kezdődött, elviselhetetlenül heves és/vagy vegetatív ill. neurológiai tünetekkel jár
• látászavar: átmeneti látásvesztés az egyik vagy mindkét szemen, kettős látás, látótérkiesés
• szédülés, főleg ha hirtelen alakult ki, ismétlődik vagy állandósult, ill. idegrendszeri és/vagy vegetatív tünetek kísérik.

Forrás: http://semmelweis.hu/aneszteziologia/files/2012/06/mt3-omsz_stroke-v41.pdf

Az orvosok sem erőltették, csak annyit mondtak, hogy “majd el kéne menni a háziorvoshoz”

Bárcsak ott tartanánk, hogy annyi orvos van Magyarországon, hogy egy beteghez 2 orvos menne ki a mentővel!

Van vajon fogalma arról, hogy miként működik az OMSZ irányító csoportja (hozzá kell tennem ember, legyen a talpán, néha aki ott kiigazodik) milyen mentőegységek léteznek!

 A „mi lett volna ha” történeteket pedig hagyjuk és örüljünk annak, hogy a beteg kórházba került és reménykedjünk a mielőbbi felgyógyulásában!

 “Hogyan fordulhatott elő, hogy a mentősök nem ismerték fel a stroke tüneteit?!” – mondta a felháborodott férj. Elmesélte, amikor még mentős volt, az volt a protokoll, hogy gondolkodás nélkül kórházba kell szállítani azt a beteget, aki a feleségéhez hasonló tüneteket produkált, mert “mi azt tanultuk, hogy mindig a legrosszabbra készüljünk”. 

 Erre pedig csak annyit szeretnék reagálni, hogyha itthon meglenne a megfelelő szakképzés és nem „gyorstalpalón” végeznék el a sulit lehet, csökkennének ezek az esetek! Hogy lehetséges az, hogy egy ilyen szakmában akár 9 hónap (!!!) alatt lehet valaki végzett nővér?? Tudjátok mennyi a leghosszabb nővéri képzés (ami nem főiskola) Magyarországon? 2év… igen, ennyi a mentőápolói képzés is!!

Végezetül kérlek benneteket, hogy áldozzatok 1 percet arra, hogy ezt a kis videót megnézitek!!

A történetet megtaláljátok az alábbi linken:

http://hvg.hu/itthon/20150923_Na_akar_korhazba_menni

Ez a bejegyzés részben nem az egészségügyi dolgozókról fog szólni. Nem tudom szó nélkül
hagyni azt, ami ebben az országban zajlik.
Nem fogok politizálni, mindenkinek megvan a véleménye az itthon kialakult helyzetről.

Viszont egy dologról ismét elfelejtkezünk! A mindennapi hőseinkről!
Azokról beszélek, akik emberek maradtak egy ilyen helyzetben és csendben teszik a dolgukat!
Igen ŐK a rendőrök, a mentők, önkéntesek, orvosok és ápolók.
Belegondoltam abba, hány család féltheti a hozzátartozóját, mert egyfolytában a
tűzkeresztben áll… Mit élhet át ilyenkor egy hozzátartozó? Amikor látja a híreket és tudja,
hogy akit szeret az ott áll és éppen leköpik, megfenyegetik...
Ők ott vannak akkor is, amikor 40 fok van, fúj a szél, esik az eső vagy éppen hajnalban 10 fok
van. Ők azok, akiknek még azzal is megnehezítik a dolgát, hogy egy sporteseményen is rendet
kell tartaniuk, sérülteket kell ellátniuk!
Belegondoltatok abba, hány embert hívtak be plusz személyzetként? Hány ember hagyta
otthon a biztonságos, szeretetteljes családi fészkét ezért??
Mert nem elég, hogy a menekülthelyzet miatt meg vannak terhelve, még erre is készülni kell,
mert „balhé” lesz!! Lett….

Siralmas!

Ezek miatt az emberek miatt kell a mentőknek magyarázkodniuk, hogy miért ér ki a kocsi 30
perc múlva, miért nincs rendőr az utcákon és miért nem tud időben odaérni a segítség.
Gondolkozz kedves randalírozó, vajon miért??
Jaaa, vagy ez eszedbe sem jutott, amikor egy honfitársad autóját gyújtottad fel?
Vagy amikor esetleg egy vagy több hétre kiesik a szolgálatból egy rendőr vagy mentőkolléga,
mert megdobálod és sérüléseket szenved?
Vajon ki lesz a legjobban felháborodva, amikor késik a segítség és Te bajban vagy!?
Miért terheljük pluszban őket??
Gondolkozzatok végre!
Minden tiszteletem a mindennapi hőseinké, akik helyt állnak és vigyáznak ránk ilyen nehéz
helyzetben is!!

Olvasom, nézem, hallgatom, és nagy szemekkel csodálom!
Figyelem a médiát, hogy ki mit nyilatkozik, hogy ki mit tesz ellene vagy mellette…
Egy ápolónő, aki vállalta és nem fél, hogy megmutassa a magyar egészségügy valós arcát.
Egy igaz ember, aki szereti a hivatását és a kollégáit, minket.
Minket, akik nap mint nap ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, nincsen ez, nincsen az,veszekednek velünk, sértegetnek minket... De Te vegyél egy nagy levegőt és havi nettó 110.000 Ft-ért mosolyogj, nyelj és maradj csöndben.

Utolsó cikk Máriával, amit a mai napon olvasok és teljesen megdöbbenek! A túlórák kifizetéséről beszél, hogy amikor kifizettek neki 36 óra túlórát végre 170.000 Ft-ot keresett és boldog volt, hogy végre méltó bért kapott! 

20 éve ápoló…170.000 Ft…. Ugye érzitek??

Nem, ez így nem élet!

Ő megtette az első lépést! Rajtunk áll kedves kollégáim, hogy mit kezdünk vele!

Most van itt az idő, hogy összefogjunk és egy jobb egészségügyért harcoljunk!

Lássák meg a civilek is, hogy mekkora baj van…

Saját tapasztalataim alapján addig, amíg egy civil bajba nem kerül, addig nem látja, hogy mekkora gond van! Nincsen személyzet, akár 10-12 órás várakozáshoz vezetve, nincs gyógyszer, néha már szék vagy ágy sincs, ahova le tudna pihenni a vizsgálatokig.

Idéznék egy korábbi posztunkból:

„Talán nem is változik semmi, amíg rá nem jövünk, hogy az egészségügy is a társadalom része, hogy a felelősség kollektív. Mert jogosan elvárható a tiszta kórterem, az emberi hangnem, a tisztességes ellátás a beteg felől, de nem elvárható, hogy jobb legyen az ellátás, mint az ország többi része, mert az egészségügyünk pont olyan, mint amilyet érdemlünk.”

Amíg csak mi, egészségügyi dolgozók mozgolódunk és panaszkodunk nagyon nehéz lesz bármit is elérni! Apróbb sikerek persze vannak, köszönhetően Máriának és támogatóinak, de nagy változásokat csak akkor tudunk elérni, ha Te, kedves civil mellénk állsz és támogatsz minket!

Ne bánts, és ne hibáztass minket ezért a helyzetért, hiszen ugyanaz a célunk! Egy sokkal jobb és emberibb egészségügy!

Itt az ideje, hogy Te is meghalld a kiáltásunkat és mellénk állj!!!

Egy kedves civil meglátása rólunk :) Köszönjük ezeket a sorokat!

"Szeretem. Csodálom. Tisztelem.

Szeretem azért, ahogyan beszél a betegeiről: szeretettel, tisztelettel, csillogó szemekkel.
Csodálom a türelméért, az elhivatottságáért, a munka iránti őszinte rajongásáért.
Tisztelem, amiért még mindig itt van, sz@rból várat épít, a semmiből gazdálkodik és meg tudja tartani a méltóságát.

Amikor szorosabb kapcsolatba kerültem velük, egy vidám, néha kicsit bolondos társaságot ismerhettem meg, akik kedvesen és nyitottan fogadtak, holott nem vagyok egészségügyis. Ismerkedtünk, beszélgettünk, bepillantást engedtek az ő világukba … kezdtem megérteni őket, és mindig igyekeztem továbbadni azt, amit tapasztaltam, hogy más kívülálló véleményét ez által formáljam. Nem tudom, mennyire vagyok sikeres ebben, fordítva is adom az információkat, hogy esetleg hogyan lehetne kicsit enyhíteni a viszonyt. A kevés tapasztalatom, ami van a magyar egészségüggyel kapcsolatban azt mutatja, hogy nagyon sok elhivatott ember dolgozik itt, akik szívvel-lélekkel, foggal-körömmel küzdve viszik a mindennapokat, olykor emberfeletti erővel.
Ezt tartsuk szem előtt, amikor a nővérke a pult mögött nem úgy reagál, vagy az asszisztens egy keményebb hangnemet talál megütni. És mindig igaz a mondás, hogy amilyen az Adj’ Isten, olyan a Fogadj’ Isten. Egy mosoly, egy kérem és egy köszönöm olykor csodákat tehet.

Egy egészségügyis barátja lenni azt jelenti, hogy mindig jó oka van, ha nem veszi fel a telefont, vagy éppen kinyomja azt. És sosem haragudni rá.
Hogy bármikor számíthatok a segítségére, közvetve vagy közvetlenül.
Hogy ha teheti, tartalmas időt akar velem tölteni.
Hogy néha kiborulva, mérgesen, szomorúan vagy éppen teljesen felpörögve hív, és mesél. És jó hallgatni, néha ijesztő, hajmeresztő, borzongtató.

Köszönöm, hogy az (Őr)angyalaink vagytok, és köszönöm, hogy a barátaim vagytok. És egy kicsit azt remélem, hogy csak olyan helyzetben találkozzunk, amit mi magunk akartunk, hogy legyen."

Egy mentőkolléga gondolatai:

„-Kellene róla egy röntgen."                  

„-Rendelnék egy mentőt.”

„-A Jánosba kellene vinni.”

Adott szituációban nem tűnik fel, egyszerű bárdolatlanságnak gondolod, ráfogod arra, hogy megint megcsúszott a kommunikáció, csak nem úgy gondolta, kijavítod talán ha épp olyan hangulatod van, de van hogy mégsem mert úgyis tudod, hogy egyszerűbb kikerülni a konfliktust mint népnevelőset játszani.

De aztán rájössz egy idő után, hogy ezek nem egyedi esetek. Rájössz, hogy sajnos rendszerszintű a probléma, hogy nem azért nem jöttek ki a tüntetésre mert nem értek rá, hanem mert tényleg nem fontos nekik a munkád.

Mert Ők úgyis jobban értenek hozzá, te csak egy szolgáltató vagy, hordszékcipelő, tisztábatevő.

Persze Ők is meg tudnák csinálni és egyébként is jobban értenek hozzá, de ugye az adójukból azért adják neked a pénzt, hogy megcsináld helyettük. Mert röntgen kell, meg infúzió meg mire várunk már, legalább 2 órája itt ülök. Merészebbje még beléd is köt, hogy te csak ne vizsgálgasd a kedves mamát, mert az orvosi ügyelet beutalta, a doktor úr megvizsgálta, fogd és vidd. Majd miután mégiscsak megvizsgálod a kedves mamát és magadban fortyogva kitolod a lifthez a hordszéket utánad hozzák a csomagokat, hogy „kihoztuk maguk helyett”.

Egy idő után persze ha van türelmed és tapasztalatod kizárod őket, van amelyik szórakoztat is. Például a közlekedési balesetnél megjelenő nejlonszatyros hajler aki egy még égő cigivel a kezébe akarja elmondani, hogy mit látott. A kiömlött benzin mellett. Persze minden alkalommal, amikor egyre szigorúbb hangon küldöd arrébb mindig megpróbálja elmondani, hogy mit látott, de figyelni kell már nagyon, mert rafkós és amikor nem figyelsz, akkor öles léptekkel újra megindul a tócsa felé, hogy beleálljon és onnan ossza az igét. Te meg nem győzöd elhajtani, de legalább van min mókázni utána (és boldog vagy hogy van még szemöldököd mert nem égett le). 

Van, amikor eleged van, amikor a betegellátást lehetetlenné teszik. Előfordult, hogy a kolléga kinyitotta az ampullatárat és a hozzátartozó arcába tolta, hogy válasszon egy ampullát és Ő beadja, mert megunta a követelődzést. Utána mondjuk csönd lett. A hiba persze benned van, saját felelősségük nincs, hiába fulladnak már harmadik napja, ennek az éjszakának így hajnali 3-kor csak nem kéne így nekimenni hívjunk inkább mentőt. Máskor előfordult már, hogy a mentőhívásra azután került sor, hogy beteg előbb a kínai természetgyógyászát riasztotta, majd amikor a köpölyözés nem segített akkor tárcsázta a segélyhívót anginás panaszokkal.

Talán nem is változik semmi, amíg rá nem jövünk, hogy az egészségügy is a társadalom része, hogy a felelősség kollektív. Mert jogosan elvárható a tiszta kórterem, az emberi hangnem, a tisztességes ellátás a beteg felől, de nem elvárható hogy jobb legyen az ellátás, mint az ország többi része mert az egészségügyünk pont olyan amilyet érdemlünk."

Várjuk a Te történetedet is az: anyazolmindig@gmail.com-ra

Egy pénteki napon történt estefele, a helyszín egy budapesti orvosi ügyelet. Becsengettek és segítséget kértek tőlük, hogy valaki rosszul van az egyik sarkon, s mivel sajnos nem volt pontos a bejelentés egy kis idő elmúltával sikerült a beteget megtalálniuk!

Miután megálltak a kocsival feltehetőleg egy hozzátartozó nekik esett…

 „Ők nem azt akarták, hogy az ügyelet jöjjön hanem, hogy azonnal hívjanak mentőt,Ők mentőt akarnak!”

Kollégák teljesen megdöbbentek ezen a reakción és megpróbálták elmagyarázni, hogy segíteni jöttek és Ők is szakszemélyzet. Természetesen megvizsgálták a beteget, elkezdték az ellátást, amíg kiérkezett a mentő.

Csodálkozunk azon, hogy gondolkoznak ezek az emberek „tényleg elmenjek külföldre!? Hátha ott megbecsülik a munkámat?”

Feltenném a kérdést: Hol élünk??

Milyen ember az aki ezt csinálja? Milyen ember az, mint a napokban olvashattátok kirabolnak egy mentő kollégát miközben életet ment? Csodálkozunk azon, hogy frusztráltak az egészségügyi dolgozók? Nehéz munkát végeznek és higgyétek el, hogy nap, mint nap nekünk tolerálnunk kell az ilyen embereket is. Mi sem vagyunk gépek és igen néha elszakad a cérna, de ha mi barmit szólni merünk, akkor rögtön jön a feljelentés….

Sokszor sajnos ezek a helyzetek tettlegességig is fajulnak…

Minket ki véd meg? Ennek miért nincsen hírértéke?

Elhihetitek, számolunk azzal, hogy amikor bajban van valaki akkor a hozzátartozó ideges és aggódik. Figyelünk rájuk is, de ami a legfontosabb, hogy hagyjanak minket dolgozni.

Nekünk akkor nyugodt körülményekre van szükségünk, hogy a helyes döntést tudjuk meghozni a beteg érdekében! Hiszen emberi életeket mentünk nap, mint nap… 

Egy reggel csörgött az ébresztőóra…. Felültem ránéztem és nem értettem mi is történik velem. Hajnali 4:50, és amikor kezembe vettem a telefonomat, hogy egy 5 perces szundira állítsam. Elkezdtem gondolkozni, hogy ma vajon hova is kell mennem dolgozni?

Édes 5 perc, amit nagyon szeretek, amikor kezd felébredni az agyam és kezd felállni a rendszer.. ébredek.

Aztán ismét szólt az óra ébredj menned, kell, irány a munka! De hova is?

Felállok, elindulok a reggeli legjobb barátom felé, akit úgy hívnak kávéfőző, bekapcsolom, megmosom az arcom és már dereng merre is vezet az utam a mai nap folyamán!

Igen ma sebészetre megyek ápolni az első műtétesemet már reggel 8 órára elő is kell készítenem. Miközben lefőztem a kávémat csendben nézem a fákat, bambulok, fáradt vagyok! Tegnap este 10 órára estem haza és nem pihentem eleget, de össze kell szednem magamat hisz a betegem egy kipihent mosolygós embert vár, aki megnyugtatja, és azt mondja neki „minden rendben lesz, ne féljen”. De félni fog, hiszen kevés az az ember, aki nem fél egy műtét előtt…. Nekem kell megnyugtatnom.

Elkészülök, elindulok hajnali fél 6. Ébred a város gyönyörűen süt a nap, hallgatom a híreket és gondolkozom mit is kell tennem majd a beteggel.

Beérek, mosolygok a kollégáimra és kérem a kávémat hátha felébredek végre.

Jön a kávé, a betegem mosolyog, kedves, előkészítem, és már viszem is a műtőbe. Megfogom a kezét és biztosítom róla, hogy én itt várni fogom. Megnyugszik és kókadtan mondja: köszönöm.

Közben készítem a következő a következő és az azutáni beteget is műtétre… Nagyüzem, jövésmenés szaladgálás ébredés-altatás fájdalomcsillapítás, itatás, beteg felállítás, kikísér, a mellékhelyiségbe, etet, ágyat húz…. Eljön az este, sietve váltok, mert futás a másik melóhelyre.

Már több mint 14 órája talpon vagyok és még vár a következő műszak. Ismét egy kávé és arcmosás és hajrá kezdjük. Nagyroham, vesegörcs, fáj a torkom, fáj a mellkasom ez vár.. Sietve váltunk, mert a kolléganő szalad tovább máshová dolgozni. Jön az éjszakás team a nappalos műszakból. Fáradtak isznak egy kávét és kezdjük.. csináljuk, mert meg kell élnünk. Elmúlt éjfél, talán most már egy kis pihi jön… lefekszem, próbálok pihenni egy kicsit aludni „éber” üzemmódban.

Csöng a telefon, felugrom, nekiszaladok a falnak, mert azt hittem máshol vagyok és rosszul tájékozódtam.. Hajnali fél 4 ismét beteg, aki angyalkának szólít.. mosolygok

Eljön a reggel itt a váltás….ÉLJEN… az éjszakás műszakból jönnek a nappalos műszakba, így tudják megoldani. Hazamegyek, lefekszem, fáradt vagyok….

Este felébredek, családdal beszélgetés és utána ismét este 11 órát üt az óra. Lefekszem, hulla vagyok, alszom..

Reggel 4:50-kor csörög az óra… hova is megyek ma???

A hazai egészségügyi dolgozók képviselik az egyik legnagyobb, ha nem is homogén munkavállalói csoportot. Mégis a mi hangunkat hallják a legkevesebbet.

Nagy átlagban több munkahelyen, több műszakban dolgozunk, rohanva az egyikről a másikra és a fennmaradó kevés szabadidőben próbálunk élni, gyermeket nevelni, törődni magunkkal, társunkkal, családunkkal, barátainkkal. Mivel ezt látjuk magunk körül, talán el is fogadjuk, hogy ez a norma. Hogy az a termeszetes, hogy párszáz forintos órabérért gürcölve ápolunk, gyógyítunk, enyhítjük a betegek fájdalmait. És eközben társadalmi megbecsülèsünk a nullához közelít. Hisz a mentö nem ér ki idöben, az orvos mühibát vét, az ápoló gondatlan; csak ezek a hírek a mèdiàban. A szakmai elhivatottság, az életek megmentése, a szakmahoz szükséges önfelàldozás nem bír hírértékkel.
Nem a norma nem lehet ez! A hazai politikai erők, pártállàstól függetlenül, bebizonyították részleges vagy teljes inkompetenciàjukat az egèszségügy megreformálásában. Hisszük hogy csak az alulról, a hétköznapokból, tölünk származó kezdeményezések segitségével, életünk megismerése révén indulhatnak el mélyreható változások.

Blogunkat azért kezdtük el írni,hogy az érem másik oldalát is megmutassuk nektek! Létezik ebben az országban egy maroknyi kis csapat aki meg rendületlenül kitart és hisz a hivatásában hisz abban,hogy gyógyítani jó és bízik benne,hogy talán egyszer változni fognak a dolgok! No persze nem úgy, hogy "viszlát" és leléptünk külföldre.... sokunkat már nem is annyira a vacak fizetés zaklat fel ( jesszus mit is csinálnák annyi szabadidővel ha csak 180 órában dolgoznánk)hanem az,hogy a fehér ruha elvesztette a varázsát és tiszteletét! Robotnak,érzelmi nullának és legfőképp rabszolgának tekintenek minket.... "nekem ez jár,én fizetem a tb-t,maguk ezért vannak...." a kedvenc mondataink amik elhihetitek nem doppingolnak minket!
Furcsa lehet egy-két ember szamara DE: érző emberi lények vagyunk és igen mi is szoktunk betegek lenni és nekünk is vannak rossz napjaink! Hisz ugyanolyan emberek vagyunk mint Ti! Szeretnénk megmutatni nektek,hogy minket nap mint nap milyen atrocitások érnek! Milyen érzés ha ellátás közben fegyvert tartanak a fejedhez,leköpnek vagy egyszerűen anyukád arra panaszkodik,hogy éjszaka nem tudott aludni mert csuklott annyit emlegettek...( gondolok itt a" qvaanyadat" gyönyörű magyar mondatra) 

Tisztában vagyunk azzal,hogy sajnos a mi kollégáink között is vannak olyan emberek akik hibáznak,modortalanok….. de ne általánosítsatok mert mi sem tesszük azt!
Én lassan 15 éve dolgozom egészségügyben és meg mindig itt harcolok! Szeretem a hivatásom és szeretem  a betegeket! Ne értsetek minket félre nem támadni szeretnénk hanem azt elérni,hogy hallgassatok meg minket is! 

Minket akik  meg hiszünk abban, hogy jó hivatást választottunk, hogy szeretjük a munkánkat és nem  hiába tettünk esküt!

Kövessétek bejegyzéseinket, hogy lássátok milyen a mi életünk nap mint nap!!